Örökérvényű igazság ez, hiszen nem egy olyan propaganda reklámot láttam már a régi Kádár-korszakban is, amelyeken ez, az azóta is köznyelven forgó mondat volt különböző rajzokkal egyetemben leírva.
Először a gyerekkoromban találkoztam ezzel a kifejezéssel, amikor is a Balatonnál töltött hosszú és vidám nyaralások közepette azt figyeltem meg, hogy Édesanyám azóta megboldogult keresztapja nap közben eltűnik hosszú órákra. Persze gyerekként tudnom kellett, hogy hol van és mit csinál, így utánajártam a dolognak és akkor láttam, hogy alszik. Így már viszonylag korán rájöttem, hogy az ital, a borocska miatt van szüksége az alvásra. Ő egyébként áldott jó ember volt, de úgy gondolom, hogy 72 éves korában az embernek nem feltétlenül kell meghalnia májrákban. Ekkor haragudtam meg először az alkoholra.
Persze ahogy teltek-múltak az évek, előttem is kinyílt a világ. Kiszabadulva a vidéki otthonból láttam azt, hogy mi folyik a nagyvilágban. Láttam, hogy az alkohol a világ talán legerősebb tömegpusztító fegyvere, mely ugyan legális és egyesével végez az emberrel, de felelőtlen módon fogyasztva egészen biztos, hogy az ember marad alul a vele folytatott „küzdelemben”.
Az alkohol öl, ezt már korábban is láttam tehát, marad így butít és a nyomor.
Közeli barátom családja hullott szét azért –okozva ezzel örök sebet minden embernek közülük-, mert a családfő előrébb helyezte saját maga igényeit, mint azokét, akiket elvileg szeret. A butításról van szó. Ez nem egy pár napos folyamat. Hosszú évek alatt éri el ez a méreg, hogy a „kiszemelt áldozata” őt és saját magát lássa csak. Önzővé tesz, csak ők számítanak, akik pedig közéjük akarnak állni, azok az ellenségek. Így hullik szét az addig szerető család. Aki ezt nem ismeri fel, az mi lenne, ha nem buta?
Nyomor. Mint írtam, az alkohol diadala az ember fölött nem egy nap alatt teljesedik be. Tulajdonképpen a megfogalmazott mondat szó-sorrendje sem jó, mert előbb butít, aztán nyomorba dönt, végül pedig miután „megrágott és kiköpött” -megöl. A halál pedig a nyomoron keresztül jön. Nyomor a családnak és nyomor a leendő halottnak is. Elképesztően szomorú végigsétálni úgy Budapesten, hogy a nagyobb pályaudvarokon az ember hajléktalanokat lát tömegével. A Blaha Lujza téren végigmenni péntek este felér egy életveszélyes mutatvánnyal.
Mikor először jöttem vidéki gyerekként a fővárosba és bekerültem egy javarészt pesti gyerekekből álló csoportba, megrökönyödve tapasztaltam azt, hogy nekik milyen hozzáállásuk van a hajléktalanok irányába. Először nem is értettem, hogy miért beszélnek hozzájuk és róluk így, ilyen formában. Hazaérve megosztottam tapasztalatomat Édesanyámmal, aki mindig, a mai napig a legjobb tanácsokat tudja adni számomra. Ő akkor azt mondta, hogy szegényeket nem kell bántani, elég nagy baj az a fedél nélküli embereknek, hogy oda jutottak. Óriási igazság. Ugyanakkor az is biztos, hogy tíz ilyen emberből kilenc az, aki az alkohol miatt jutott oda, ahova.
Úgy gondolom, hogy aki hagyja magát, aki gyenge, azt legyőzi az alkohol. Először butít, aztán nyomorba dönt, végül pedig megöl. Semmi sem olyan biztos, mint ez a tény. Nincs kivétel annak aki a kelleténél jobban szereti ezt a „tömegpusztító fegyvert”.
A második rész, a másik nézőpont ide kattintva olvasható el.
Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.