Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Ez történt a Balaton vizével

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!
Főoldal > 2020-ban a Balaton vize

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

2020-ban a Balaton vize


2020/03/25
Pi

A Balatonnál mindig zajlik az élet. Hol látványosabban, hol csendesebben, de mindig történik valami. Érdekes, ahogyan nincs két egyforma nap, úgy nincs két ugyan olyan tél sem. Ezért fordulhat elő, hogy az idei, szokatlanul enyhe időjárás miatt a tó élővilága és maga a víz is megváltozott, akár az egy évvel ezelőttihez képest is.

Balaton vize

Amint az a bevezetőből is kiderült, nem várt módon viselkedik a Balaton az enyhe tél miatt, amely az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete nemrég publikált adataiból is kitűnik.

Az éghajlatváltozás következtében egyre enyhébbek a telek. Idén sem a régi, nosztalgikus havas táj fogadott minket a téli hónapokban.



A 2019-2020-as enyhe téli időjárás miatt sem összefüggő, sem tartós jégtakaró nem alakult ki a Balaton vízfelszínén, amely ezáltal erősen befolyásolta a tó flóráját és faunáját.

A jég nem csak arra jó ugyanis, hogy az emberek korcsolyázzanak rajta, hanem az élő világra is pozitív hatást gyakorol. A jégborítás segíti a Balaton vizében található üledékszemcsék leülepedését, így a napsugarak a tó aljáig tudnak hatolni, amitől a vízben élő algák növekedésnek indulnak.

Idén nem volt jég, így nem alakulhattak ki a mikroszkopikus algatelepek sem. Az azonban jó hír, hogy ez nincs kimutatható hatással a vízminőségre.

Nem csak ez volt más az idei télben. A magas vízhőmérsékletnek köszönhetően a szokottnál több hínárállomány áttelelése is végbe ment, amely a mostani adatok szerint másfélszer nagyobb biomasszával jelent meg. Ennek pedig már az ember számára is látható következményei lesznek.

A tél tehát változást hoz, ami később is kifejti hatását a tó életére. Az élet a megmondhatója: tényleg nincsen két ugyan olyan nap, évszak, év egymás után.




Balaton



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Hírek Magyarországról

Értesülj a legfontosabb hírekről az Eztörtént.hu-n! Legyen szó gasztronómiáról, utazásról, kirándulásról, sportról vagy gazdaságról, nálunk minden érdekfeszítő hírről tudomást szerezhetsz, csak hogy tudd Eztörtént!

Hírek a nagyvilágból

Nem csak a magyar hírekre vagy kíváncsi? Nem csodáljuk, hiszen a világ hatalmas és tele van eseményekkel. Háború itt, földrengés ott, tüntetések, rendezvények, koncertek amott. Bárhol a világon ami kicsit is érdekes, felháborító vagy furcsa, az az Eztörténen megtalálható!

Programajánló a hét minden napjára!

Legyen szó akár Budapestről, vidékről, Magyarországról vagy külföldről, az Eztörtént.hu-n biztosan megtalálod a legizgalmasabb programokat, hogy eg ynap se teljen el a hétből unalmasan! Programajánló a hét mindennapjára az Eztörtént.hu-n! Koncertek, rendezvények, fesztiválok, minden ami színesebbé teszi életünket! 

 

 

Eztörtént! Erről mindenképp tudnod kell!

Az Eztörtént.hu-n csak a legizgalmasabb és legérdekesebb indormációkat és tudnivalókat találod! Legyen szó egy izgalmas receptről, egy különleges túraútvonalról, kihagyhatatlan koncertekről, ünnepi készülődésről és persze a lemaradhatatlan hírekről, az Eztörtént.hu bármiben a szolgálatodra lesz!