Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Ez történt a Tisza tóval

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!
Főoldal > Körbetekerhető a Tisza tó

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Körbetekerhető a Tisza tó


2020/07/01
Pi

Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó, ugyanis nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz.

Tisza tó: mostantól kerékpárral is

Az ott közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól, ráadásul a fejlesztés részeként négy híd is megépült.
A fejlesztés alapvetően turisztikai céljához igazodva, tiszteletben tartja a táj szépségét, illeszkedik a természetes környezetbe.

A Tisza-tónál két nemzetközi kerékpáros útvonal találkozik, a most lezárult projekt nyomán ezek is felértékelődnek. A hazai szakaszok fejlesztése több helyszínen most is tart: megújul a Balatoni Bringakör, épül a Budapest-Balaton összeköttetés, a napokban készült el az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút.



Az infrastruktúra korszerűsítése mellett a KRESZ módosítására is szükség van a kerékpárosok biztonsága érdekében, emellett a tervek között szerepel az elektromos járműtámogatási rendszer kiterjesztése az elektromos rásegítésű kerékpárokra.

Az új kerékpárút-szakasz és vele a Tisza-tó bringakör a régió összes településének fontos, hiszen kiemelt kerékpáros turisztikai célponttá teszi ezt a vidéket. A most átadott szakasznak köszönhetően megduplázódhat a kerékpárosok száma a tározó körül, mely így várhatóan legkésőbb 2021-ben elérheti a 100 ezer főt.

Andrea B. Lukács képe a Pixabay -en.


utazás



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Hírek Magyarországról

Értesülj a legfontosabb hírekről az Eztörtént.hu-n! Legyen szó gasztronómiáról, utazásról, kirándulásról, sportról vagy gazdaságról, nálunk minden érdekfeszítő hírről tudomást szerezhetsz, csak hogy tudd Eztörtént!

Hírek a nagyvilágból

Nem csak a magyar hírekre vagy kíváncsi? Nem csodáljuk, hiszen a világ hatalmas és tele van eseményekkel. Háború itt, földrengés ott, tüntetések, rendezvények, koncertek amott. Bárhol a világon ami kicsit is érdekes, felháborító vagy furcsa, az az Eztörténen megtalálható!

Programajánló a hét minden napjára!

Legyen szó akár Budapestről, vidékről, Magyarországról vagy külföldről, az Eztörtént.hu-n biztosan megtalálod a legizgalmasabb programokat, hogy eg ynap se teljen el a hétből unalmasan! Programajánló a hét mindennapjára az Eztörtént.hu-n! Koncertek, rendezvények, fesztiválok, minden ami színesebbé teszi életünket! 

 

 

Eztörtént! Erről mindenképp tudnod kell!

Az Eztörtént.hu-n csak a legizgalmasabb és legérdekesebb indormációkat és tudnivalókat találod! Legyen szó egy izgalmas receptről, egy különleges túraútvonalról, kihagyhatatlan koncertekről, ünnepi készülődésről és persze a lemaradhatatlan hírekről, az Eztörtént.hu bármiben a szolgálatodra lesz!