Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Ez történt a Trónok Harca végével

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!
fooldal > Szerintünk ez lesz a Trónok Harca vége

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Szerintünk ez lesz a Trónok Harca vége


2019/04/12
Pi

Tombol a Trónok Harca várakozásának láza, mely bizony egy világméretű jelenségnek számít. Tegnapi napon írtunk arról, hogy mi és miért történt a szériában, most pedig kicsit megnézzük, hogy mit várhatunk a történettől a záró felvonásban.

Vége lesz a szériának

Mint ahogyan azt tegnap kiveséztük cikkünkben a Trónok Harcával azon igencsak ritka jelenség fordult elő, hogy bár hiába jegyezték az eddigi köteteket sokkal hamarabb az időben, a tv-s széria szépen lassan beérte, majd történetét tekintve le is hagyta azt.

Egyes elméletek szerint így fordulhatott elő az, hogy a karakterek sorsa „felpuhult”, és a történet már nem számít annyira véresnek, kegyetlennek, mint az eddig, ahogyan azt első 5 évad során megszoktuk.



Világszerte rengeteg elmélet született, azonban úgy gondoljuk, sőt még inkább reméljük, hogy (a sajnálatos) Hollywood faktor ellenére a pontos végkifejltet kitalálni annyi esély van, mint eltalálni, hogy a Hodor szó, valójában a Hold the Door kifejezés lerövidítése. Ezt egyébként egy ember tippelte meg még évekkel ezelőtt a twitteren.

Szóval mit várhatunk? Ami eléggé valószínűnek tűnik, hogy a tv-s produkció írói, illetve a könyveket jegyző George R.R. Martin nagy vonalakban leegyeztették az elképzelt befejezést, de azon belül a filmesek viszonylagos szabad kezet kaptak. Nem gondolnánk, hogy Martin az Éjkirályt hozza ki győztesnek, addig a tv-ben John Snow lenne a befutó.

Ami még szintén nyilvánvalónak tűnik, hogy sok fájdalmas karakterhalál vár ránk a következő 6 hétben.

Az előzetes „média hypeból” lejön, hogy az idők során a főgonoszból kedvencé váló Jamie Lannisterre nem vár jó sors. Dramaturgiailag is pont megfelelő formában készítettek fel mindenkit a karakter végére, ami valószínűleg hamarosan be is fog következni.

Az ikertestvért játszó Cersei Lannister a történet szerint a testvére által fog meghalni, szóval a messze a legjobb színészi adottságokkal megáldott Lena Headey-t sem biztos, hogy fogjuk az utolsó képkockák között találni.

A három Lannister közül valószínűleg Tyrion lesz a befutó, mi rá tennénk a pénzünket a végén.

A Deres népszerű családjának még élő tagjai közül sem biztos, hogy mindenki túl fog élni. A Kit Harrington által megformált Havas John élete a történet és a vörös papnő szerint is csak ideiglenesen hosszabodott meg, egy szó, mint száz az Ő bukása valószínűsíthető.

Arya és Sansa Stark közül sem gondolnánk, hogy mindenki életben marad a végére. Ha a pénzünket kellene valakire tennünk, akkor az Sansa lenne, aki valószínűleg Deres úrnőjeként fogja befejezni a sorozatot.

Uralkodók hiányában a trónt így Daenerys Targaryen fogja elfoglalni, akinek a sárkányai hiányában ( egészen biztos, hogy egy sem marad végül életben) minden erejét össze kell szednie ahhoz, hogy a Hét Királyságot kormányozni tudja.

Az Éjkirály sajnos vagy nem sajnos Hollywood miatt szinte biztosan bukásra van ítélve, amit majd a Három szemű Holló képességekkel felruházott Brandon Stark miatt az utolsó részben el is fog érni.

Ezek a legvalószínűbb végkifejletek úgy gondoljuk. Persze ezek csak szigorúan elméletek.

Azt azonban nagyon reméljük, hogy az utolsó képkockák nem Havas John és Daenerys kézfogójában és csókcsatájában fog kimerülni, mert akkor a Trónok Harca egyrészt a saját szobrát dönti le, másfelől meg megkérdőjeleződik az addig 8 évadon keresztül tartó kitartó tabudöntögetése és a Trónok Harca is csak egy átlagos sorozathoz mérten ér véget.

Ezt nem kívánjuk senkinek sem. Reméljük a készítők sem ezt akarják.




38



Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Hírek Magyarországról

Értesülj a legfontosabb hírekről az Eztörtént.hu-n! Legyen szó gasztronómiáról, utazásról, kirándulásról, sportról vagy gazdaságról, nálunk minden érdekfeszítő hírről tudomást szerezhetsz, csak hogy tudd Eztörtént!

Hírek a nagyvilágból

Nem csak a magyar hírekre vagy kíváncsi? Nem csodáljuk, hiszen a világ hatalmas és tele van eseményekkel. Háború itt, földrengés ott, tüntetések, rendezvények, koncertek amott. Bárhol a világon ami kicsit is érdekes, felháborító vagy furcsa, az az Eztörténen megtalálható!

Programajánló a hét minden napjára!

Legyen szó akár Budapestről, vidékről, Magyarországról vagy külföldről, az Eztörtént.hu-n biztosan megtalálod a legizgalmasabb programokat, hogy eg ynap se teljen el a hétből unalmasan! Programajánló a hét mindennapjára az Eztörtént.hu-n! Koncertek, rendezvények, fesztiválok, minden ami színesebbé teszi életünket! 

 

 

Eztörtént! Erről mindenképp tudnod kell!

Az Eztörtént.hu-n csak a legizgalmasabb és legérdekesebb indormációkat és tudnivalókat találod! Legyen szó egy izgalmas receptről, egy különleges túraútvonalról, kihagyhatatlan koncertekről, ünnepi készülődésről és persze a lemaradhatatlan hírekről, az Eztörtént.hu bármiben a szolgálatodra lesz!