Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Ez történt a kikötővel

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!
fooldal > Siófoki óriáskikötő

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Siófoki óriáskikötő


2019/08/05
Pi

Szinte minden évben jön egy forradalmi új ötlet, ami alaposan átrajzolja a Balatont. Ezúttal sincsen ez másképpen. A kérdés csak az, hogy ez jó ötlet-e?

Siófoki kikötő

Mi magunk úgy gondoljuk –amellett, hogy az innováció persze elengedhetetlenül fontos-, hogy nem feltétlen kell fenekestül felforgatni a tó életét, hiszen ha így teszünk, akkor a „régi jó dolgokból, mára már nem marad semmi”.

Nemrégiben elektromos jet-skikkel, igazi erőgépekkel akarták elárasztani a tavat, míg a napokban jött a hír, hogy egy vállalkozó, aki már 12 éve tervezi a kialakítását, egy 146 férőhelyes, nagy tőkesúlyú hajók számára alkalmas kikötőt tervez a siófoki Ezüstpartra. A helyiek attól tartanak, hogy a szomszédos szabadstrandon így nem lehet majd fürdeni, vagy nem úgy, ahogy eddig azt már meg lehetett szokni. Hiszen az építés során kikotort 35 ezer köbméter iszap és homok hova kerül majd? Nagy a félelem, hogy annak jó része a szomszédos szabadstrandra kerül majd, ezzel ellehetetlenítve a fürdést.



Per pillanat ott áll az ügy, hogy a terv útjában már csak lakossági ellenállás van, hiszen a hírek szerint a siófoki önkormányzat támogatja a kikötőépítést és már a vízügyi létesítési engedélyt és a hajózási létesítési elvi engedélyt is megkapta a vállalkozó, akinek már csak a kiviteli tervek hiányoznak. Semmilyen más engedélyre nincsen szüksége immár.

A tervek szerint a mintegy 300 méter hosszan az északi part irányába benyúló új móló építését már nem lehet megakadályozni, de a lakossági ellenérvek szerint a déli parton nem lehet mély merülésű vitorlás hajóknak megfelelő kikötőt építeni a környezetvédelmi kockázatok nélkül.

A beruházásról nemrégiben lakosság fórumot is tartottak, ahol többen arról beszéltek, hogy a kikötő tönkreteszi a környezetet és elveszi a szabadstrandot a nyaralóktól. A tervek alapján a parkoló és a szabadstrand egy részét is felhasználnák.

Vannak persze ellenérvek is. A támogatók azt mondják: kevés a kikötő a Balatonnál, a fejlesztés pedig növeli a közeli ingatlanok értékét. Szerintük bővíteni kell a kikötői lehetőséget, mert most már csak kihalásos alapon lehet helyhez jutni.

Itt áll az ügy per pillanat. Az engedélyek már megvannak tehát, az építkezés jövőre kezdődhet el. Ezek a puszta tények.




33



Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Hírek Magyarországról

Értesülj a legfontosabb hírekről az Eztörtént.hu-n! Legyen szó gasztronómiáról, utazásról, kirándulásról, sportról vagy gazdaságról, nálunk minden érdekfeszítő hírről tudomást szerezhetsz, csak hogy tudd Eztörtént!

Hírek a nagyvilágból

Nem csak a magyar hírekre vagy kíváncsi? Nem csodáljuk, hiszen a világ hatalmas és tele van eseményekkel. Háború itt, földrengés ott, tüntetések, rendezvények, koncertek amott. Bárhol a világon ami kicsit is érdekes, felháborító vagy furcsa, az az Eztörténen megtalálható!

Programajánló a hét minden napjára!

Legyen szó akár Budapestről, vidékről, Magyarországról vagy külföldről, az Eztörtént.hu-n biztosan megtalálod a legizgalmasabb programokat, hogy eg ynap se teljen el a hétből unalmasan! Programajánló a hét mindennapjára az Eztörtént.hu-n! Koncertek, rendezvények, fesztiválok, minden ami színesebbé teszi életünket! 

 

 

Eztörtént! Erről mindenképp tudnod kell!

Az Eztörtént.hu-n csak a legizgalmasabb és legérdekesebb indormációkat és tudnivalókat találod! Legyen szó egy izgalmas receptről, egy különleges túraútvonalról, kihagyhatatlan koncertekről, ünnepi készülődésről és persze a lemaradhatatlan hírekről, az Eztörtént.hu bármiben a szolgálatodra lesz!